Girl from the café

Irány Dél!

 

Pálinkás jó reggelt minden kedves Olvasónak!

Bizonyára gondolkodással töltött el benneteket, hogy, hogy halad a nyári újrakezdésem első fejezete. Habár tapasztalataimat és észrevételeimet leírtam, mégsem osztottam meg veletek. Kárpótlásként elmesélek egy – igaz történeten alapuló- sztorit egy lányról, aki új életet kezdett.

Minden június első napjával kezdődött, mikor – a lány a kávézóból – úgy döntött változtat az eddig rémálomként megélt nyarain és valóra vált álommá teszi azt. Apró lépésekkel kezdte, eleinte kis üzenetek, életbölcsességek és Top Joy kupakok tanácsát követte. Már első nap érezte a változást. Feladata szerint az őt körülvevő szépséget kellett észrevennie. A legalkalmasabb helyszínt és időt kiválasztva – értsd: aznap otthon – felöltötte macinacinját és egész nap sorozatot nézett egy jó nagy tál popcornnal az ölében. Szép is az élet!

Nem, nem!

Úgy gondolta, hogy az első pont teljesítésének céljából a természetet választja, hisz ott mindig talál csodálnivalót az ember. Egy, a kedvenc kávézójába tett látogatással és egy isteni croissant-tal később, a világ egyik első közparkjába, a Városligetbe vette irányát. Mindenféleképpen árnyékolt helyre szeretett volna ülni, viszont mivel mások is menekültek a közvetlen napsugárzásnak kitett területektől, beletelt egy kis időbe mire megtalálta a tökéletes helyet – persze rohannia kellett érte, nehogy más foglalja el.

Ugyan fél órát töltött ott, viszont az idő alatt mintha helyére kerültek volna gondolatai, érzései. Nézte az előtte elhaladó embereket, a magasba repülő madarakat, a fák szél fújta lombkoronáit… legfőképp magát. Hisz– tegyük a szívünkre a kezünket -, környezetünk gondolatainkra reagál és az alapján tárja fel szemünk elé magát. Ezen az elven gondolkodva alkalmasnak találta a pillanatot, hogy kívánjon. Fogalma se volt róla, hogy Fortuna kegyeibe fogadta. A padról már valaki teljesen más állt fel.

Másnap, június 2-án, örömtelibb és energikusabb volt, mint azelőtt.

  • Mosolyogj! 🙂

Habár az előző nap elindult változás a kezdeti lelkesedéssel töltötte el, érezte, hogy a mai nap csendes lesz – nem úgy, mint az aznap esti buli.

Megbeszélte barátnőjével és még pár szórakozni kívánó ismerőseivel, hogy este bulizni mennek. A reggelét, délelőttjét, delét, délutánját is pihenéssel töltötte – szóval konkrétan egésznap magának mosolygott. Viszont, mikor leszállt az éj végre kiléphetett a régóta várt éjszakába és beszámolhatott kísérletéről barátainak – illumináltan. Persze lecsúszott már egy-két pohár bor… és pálinka, mielőtt megérkeztek volna az Erzsébet híd budai hídfőjénél található éjszakai klubba. Most lép képbe a „Vigyázz mit kívánsz…” képlete. Egy óra se telt el, mire egy külföldi –olasz – pasi karjaiban nem találta magát. Átbeszélték és áttáncolták az éjszakát. Igaz a dübörgő zene elnyomta mindkettőjük hangját, így csak remélni tudták, hogy jól válaszolnak az egymásnak feltett kérdésekre. Kiderült, hogy Budapesten dolgozik – a lány emlékei szerint pénzügyben – és, hogy másnap utazik két hétre Milánóba üzleti okok miatt.

Nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, ám mint mindennek, az alkoholfogyasztásának is vége lett… haha!

Na, most komolyan!

A fiú meg akarta ismerni a lányt, így kijelentette, mintsem megkérdezte volna:

  • I want you to come with me to Milan.

 A kávéőrült lány szemei kikerekedtek. Eleinte visszakozott, mondván, hogy nem biztos, hogy belefér a büdzsébe.

  • I will pay it for you! Just give me your e-mail address and phone number… And the days you are free.

Másnap, mikor e-mailjeit frissítette, a lány egy légitársaságtól kapott üzenetre lett figyelmes. Igen, Milánóba utazik négy napra, hogy együtt legyenek, és végre hallják egymás mondatait. 

Vége

Így esett, hogy főhősünk csütörtök reggelét még Budapesten tölti, ám délutánját már az tésztaételek hazájában tölti négy teljes napig!  Igyekszik majd beszámolni és frissíteni blogját, amint lehet! Alig várja már az utat, és hogy –tudatmódosító szermentesen is – szemügyre vegye Milánóba utazott hódolóját.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!